A rendelet előírja a tagállamok számára, hogy 2030-ig a két mellékletben felsorolt, rossz állapotban lévő élőhelytípusoknak legalább a 30%-át helyreállítsák. A társjogalkotók megállapodtak abban, hogy a tagállamoknak 2030-ig elsődlegesen a Natura 2000 területekre kell összpontosítaniuk a rendeletben meghatározott helyreállító intézkedések végrehajtása során. A tagállamoknak olyan intézkedéseket is ki kell dolgozniuk, amelyek révén 2040-re a rossz állapotban lévő élőhelyek legalább 60%-a, 2050-re pedig legalább 90%-a helyreáll.

Ezen túlmenően, természetközeli élőhelyek létrehozását is előírja a rendelet az arra alkalmas területeken. Itt a százalékos értékek azonosak (30%, 60%, 90% 2030, 2040 és 205-re), de a kedvező referencia terület függvényében, az elmúlt 70 év veszteségeit figyelembe véve. A nagyon gyakori és széles körben elterjedt élőhelyekre külön rugalmasság vonatkozik.

A közösségi jelentőségű fajok élőhelyeire vonatkozóan mennyiségi és minőségi javítást ír elő a rendelet.

A rendelet arra kötelezi a tagállamokat, hogy megelőzzék a helyreállító intézkedések hatálya alá tartozó és már jó állapotban lévő területek, valamint az I. és II. mellékletben felsorolt szárazföldi és tengeri élőhelyeknek otthont adó területek jelentős romlását. A társjogalkotók megállapodása szerint ezen követelmény alapját a megtett erőfeszítések képezik. A követelmény teljesítését az élőhelytípusok szintjén fogják mérni.

A városi ökoszisztémák tekintetében a Tanács és a Parlament megállapodott abban, hogy a tagállamoknak növelniük kell a városi zöldterületek nagyságát mindaddig, amíg a megfelelő szintet el nem érik. Emellett abban is megállapodtak, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a rendelet hatálybalépése és 2030 vége között a városi zöldterület és a városi lombkorona-fedettség ne csökkenjen nettó mértékben. 2050-re a városi zöldterületek lombkoronaborítását legalább 10 %-ra kell növelni.

Az ideiglenes megállapodás – egyéb intézkedések mellett – arra kötelezi a tagállamokat, hogy azonosítsák és távolítsák el a felszíni vizek összeköttetését gátló, ember okozta akadályokat annak érdekében, hogy 2030-ra legalább 25 000 km-nyi folyószakaszon helyreálljon a szabad vízáramlás, és megőrzésre kerüljön a folyók helyreállított természetes összeköttetése. Kitér a rendelet az árterek természetes funkcióinak helyreállítására is.

Az elmúlt évtizedek alatt Európában drasztikusan csökkent a vadon élő beporzó rovarok abundanciája és sokfélesége. E probléma megoldása érdekében a rendelet külön követelményként írja elő a tagállamok számára, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek legkésőbb 2030-ra megállítják és visszafordítják a beporzók állománycsökkenését. A Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban fogja meghatározni, hogy milyen, tudományosan megalapozott módszerrel kell nyomon követni a beporzók sokféleségét és azok populációit, a tagállamoknak pedig 2030 után legalább hatévente ellenőrizniük kell az elért eredményeket.

A szöveg alapján a tagállamoknak olyan intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek célja a növekvő tendencia elérése a következő három mutató közül legalább kettő tekintetében:
• gyepterületi lepkepopuláció-index
• a nagy biodiverzitású tájképi elemekkel rendelkező mezőgazdasági földterületek aránya
• szervesszén-készlet a szántóföldek ásványi talajaiban

Emellett időhöz kötött célértékeket is előír arra vonatkozóan, hogy nemzeti szinten milyen mértékben kell növelni a mezőgazdasági területek madárpopulációira vonatkozó mutatót.

A társjogalkotók megállapodtak abban, hogy a tőzeglápok elárasztással való helyreállítását illetően rugalmasságot biztosítanak a tagállamok számára, mivel némelyiküket aránytalan mértékben fogják érinteni e kötelezettségek. A szöveg szerint 2030-ig helyre kell állítani a mezőgazdasági hasznosítású lecsapolt tőzeglápok 30%-át, 2040-ig a 40%-át, 2050-ig pedig az 50%-át, azonban az erősen érintett országok esetében ennél alacsonyabb százalékos arány is alkalmazható lesz. A helyreállító intézkedések közé tartozik például a lecsapolt tőzeglápból álló szerves talajok elárasztással való helyreállítása is, amely hozzájárul a biológiai sokféleség növeléséhez és az üvegházhatású gázok csökkentéséhez. A társjogalkotók abban is megállapodtak, hogy az elárasztással való helyreállításra vonatkozó célértékeket a mezőgazdasági termelőknek és a földterületek magánszemély tulajdonosainak nem kell teljesíteniük. 

Az elfogadott szöveg értelmében a tagállamoknak intézkedéseket kell majd hozniuk az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének növelése, valamint annak érdekében, hogy nemzeti szinten növekvő tendenciát érjenek el az erdeimadár-index, továbbá legalább hat egyéb mutatók tekintetében:

• az álló holtfa;
• a fekvő holtfa;
• egyenlőtlen korszerkezetű erdők aránya;
• az erdők összekapcsolódása;
• szerves szénkészlet;
• az őshonos fajok által dominált erdők aránya,
• fafajok sokfélesége

A társjogalkotók egy olyan rendelkezést is beillesztettek, amely felszólítja a tagállamokat, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy 2030-ig uniós szinten legalább hárommilliárd további fát sikerüljön elültetni.

Az új szabályok értelmében a tagállamoknak rendszeresen nemzeti helyreállítási terveket kell benyújtaniuk a Bizottságnak, amelyekben bemutatják, hogyan fogják teljesíteni a célokat. Emellett nyomon kell követniük az elért eredményeket, és jelentést kell tenniük azokról. A nemzeti helyreállítási tervek tervezetének első benyújtása jelenleg 24 hónap a rendelet megjelenésétől számítva.
A társjogalkotók fokozatos megközelítést választottak. A tagállamok először a 2032 júniusáig tartó időszakra vonatkozó nemzeti helyreállítási terveket terjesztenék elő, amelyek ugyanakkor stratégiai áttekintést nyújtanának a 2032. június utáni időszakra vonatkozóan. 2032 júniusáig a tagállamok benyújtanák a 2042-ig tartó tízéves időszakra vonatkozó helyreállítási terveket, amelyek stratégiai áttekintést tartalmaznának a 2050-ig tartó időszakra vonatkozóan, majd 2042 júniusáig benyújtanák a 2050-ig fennmaradó időszakra vonatkozó terveket. A nemzeti helyreállítási terveket az Európai Bizottság értékeli. A nemzeti helyreállítási terveket legalább tízévente egyszer felülvizsgálják.

Tagállami természet-helyreállítási terveknek számszerűsíteniük kell a 4. cikkben meghatározott helyreállítási célok eléréséhez helyreállítandó területet az alábbiak szerint:

• az élőhely teljes területe és jelenlegi kiterjedésének térképe;
• a rossz állapotban lévő élőhelyterület;
• a kedvező referenciaterület,
• az élőhelytípusok visszaállítására legalkalmasabb területek (tekintettel a folyamatban lévő és előre jelzett változásokra);
• a fajok kedvező védettségi állapotának eléréséhez szükséges élőhelyek megfelelő minősége és mennyisége.
• A "nem ismert állapotú" élőhelyi területek 90%-ának állapotának számszerűsítése

Tartalmazniuk kell folyóvizek esetén az akadályok és eltávolítandónak azonosított akadályok nyilvántartását, az eltávolításukra kidolgozott terv és az akadályok eltávolításával 2030-ig, illetve 2050-ig elérendő, szabad vízáramlású folyószakaszok becsült hosszát, valamint az árterek természetes funkcióinak visszaállítására irányuló egyéb intézkedéseket.

A beporzók, mezőgazdasági és erdei ökoszisztémák esetén a választott mutatók tekintetében legkésőbb 2030-ra meg kell állapítsák a kielégítő szinteket, valamint az összekapcsoltság és tájképi változatosság biztosítása érdekében helyreállítandó területeket.

Fel kell sorolniuk a tervezett és bevezetett helyreállítási és fenntartási intézkedések leírását, és azok bevezetésének időzítését a különböző élőhelyek és célok függvényében.

Rögzíteniük kell a helyreállítás tárgyát képező területek nyomon követésére, az intézkedések hatékonyságának értékelésére és felülvizsgálatára tervezett lépéseket.

Ki kell térniük a járulékos előnyökre és szinergiákra a különböző Uniós és nemzetközi egyezményekkel kapcsolatban, pl. az éghajlatváltozás, energia és klímaterv, továbbá társadalmi-gazdasági előnyök.

Becslést kell készíteniük a finanszírozási igényekről, amly tartalmazza az érintett érdekelt feleknek nyújtott támogatás leírását, a tervezett köz- vagy magánfinanszírozás eszközeit, beleértve az uniós finanszírozási eszközöket.

Meg kell jelölniük az olyan támogatásokat, amelyek károsan befolyásolják az ebben a rendeletben meghatározott célok elérését és a kötelezettségek teljesítését.

Közzé kell tenniük a nyilvánosság részvételére vonatkozó információkat, valamint annak összefoglalása, hogy miként vették figyelembe a helyi közösségek és az érdekelt felek igényeit.

A szöveg lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a terveik kidolgozása során figyelembe vegyék a különféle társadalmi, gazdasági és kulturális követelményeiket, regionális és helyi sajátosságaikat, valamint a népsűrűséget, beleértve a legkülső régiók sajátos helyzetét is.

Az ideiglenes megállapodás új rendelkezést vezet be, amely megbízza a Bizottságot azzal, hogy a rendelet hatálybalépése után egy évvel nyújtson be jelentést, amely tartalmazza az uniós szinten rendelkezésre álló pénzügyi források áttekintését, a végrehajtáshoz szükséges finanszírozási igények értékelését, valamint a finanszírozási hiányok feltárására szolgáló elemzést. A jelentésnek adott esetben a megfelelő finanszírozásra vonatkozó javaslatokat is tartalmaznia kell majd, a következő többéves pénzügyi keret (MFF, 2028–2034) sérelme nélkül.

A társjogalkotók megállapodtak továbbá egy olyan rendelkezés bevezetéséről, amely arra ösztönzi a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a meglévő magán- és állami rendszerek arra való felhasználását, hogy támogassák a helyreállító intézkedéseket végrehajtó érdekelt feleket, köztük a földkezelőket és a földterületek tulajdonosait, a mezőgazdasági termelőket, az erdészeti szakszemélyzetet és a halászokat. A szöveg azt is egyértelművé teszi, hogy a nemzeti helyreállítási tervek elkészítése nem jelent kötelezettséget arra, hogy az országok e rendelet végrehajtása érdekében a 2021–2027-es időszakra szóló többéves pénzügyi keretben újraprogramozzák a közös agrárpolitikára (KAP) vagy a közös halászati politikára vonatkozó finanszírozást.

Az ideiglenes megállapodás értelmében a Bizottságnak 2033-ban kell felülvizsgálnia és értékelnie a rendelet alkalmazását és annak a mezőgazdasági, halászati és erdészeti ágazatra gyakorolt, valamint a szélesebb körű társadalmi-gazdasági hatásait.
A szöveg azt is lehetővé teszi, hogy végrehajtási jogi aktus útján legfeljebb egy évre felfüggesszék a rendelet mezőgazdasági ökoszisztémákra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását olyan előre nem látható és rendkívüli, az EU által nem befolyásolható események előfordulása esetén, amelyek az EU egész területén súlyos következményekkel járnak az élelmezésbiztonságra nézve.

Meglévő élőhelyek

Meg kell állapítani és térképen bemutatni minden egyes élőhely országon belüli kiterjedését.

Az egyes állományfoltokra meg kel mondani az állapotot: jó, gyenge, rossz, nem ismert.

A jó élőhelyek megőrzendők.

A gyenge vagy rossz élőhelyeket helyre kell állítani:

2030-ra a 30%-ukat

2040-re a 60%-ukat

2050-re a 90%-ukat

A "nem ismert" állapotú élőhelyek esetén fel kell mérni az állapotukat legalább 90%-os mértékben 2030-ig.

Elpusztult élőhelyek

Meg kell állapítani minden egyes élőhelyre a kedvező referenciaterületek kiterjedését és állapotjellemzőit.

Ehhez figyelembe kell venni az elmúlt 70 évben elpusztul állományokat.

Helyre kell állítani az elpusztult élőhelyeket a

2030-ra a 30%-ukat

2040-re a 60%-ukat

2050-re a 100%-ukat

a kedvező referenciaterületek függvényében.

Közösségi jelentőségű fajok

Meg kell állapítani a kedvező természetvédelmi helyzet eléréséhez szükséges élőhelyek mennyiségét és minőségét valamint a szükséges összekapcsoltságot a populációk fenntartása érdekében.

Városi ökoszisztémák

Meg kell állapítani a városi ökoszisztémák kiindulási területét és a lombkoronával borított területek százalékos arányát.

Folyóvizek

Azonosítani kell és fel kell térképezni a folyók összekapcsolódását gátló akadályokat.

Beporzók

Meg kell becsülni a kielégítőnek ítélt állományparamétereket a beporzókra.

Mezőgazdasági és erdei ökoszisztémák

Meg kell állapítani kielégítőnek ítélt indikátorcélokat a mezőgazdasági és erdei ökoszisztémákra.

Élőhelyenként meg kell határozni a helyreállító beavatkozásokat, azok prioritásait és ütemezését.

Mit tekintsünk helyreállításnak?

Az ökológiai helyreállítás a leromlott, károsodott, vagy elpusztult ökoszisztéma helyreállását segítő folyamat. Az ökoszisztéma helyreállítása néha felcserélhető az ökológiai helyreállítással, de az ökológiai helyreállítás mindig a biodiverzitás megőrzésére és az ökológiai integritásra összpontosít, míg az ökoszisztéma helyreállításának egyes szemléletei csupán az ökoszisztéma-szolgáltatások teljesítésére fókuszálnak.

Az ökológiai helyreállítás a helyreállító tevékenységek olyan családjának vagy skálájának egyike, amelyet kontinuumként lehet elképzelni (Helyreállítási kontinuum), ahol az egymást követő tevékenységek közötti különbség minimális, de a legalapvetőbbtől a legfejlettebb tevékenységig a különbség már meglehetősen jelentős. A kontinuum a helyreállítási gyakorlatok négy fő kategóriáját foglalja magába: (1) csökkentett társadalmi hatások (azaz olyan intézkedések, amelyek minden ágazatban csökkentik az ökoszisztéma-szolgáltatások fogyasztásával és felhasználásával járó káros hatásokat; 8. Keret); (2) kármentesítés (azaz a szennyezett, fertőzött területek helyreállítása); (3) rehabilitáció (a termelésre vagy emberi lakóhelyként használt területeket is beleértve; 9. Keret); és (4) ökológiai helyreállítás.

Ábra. A helyreállítási kontinuum számos tevékenységet és beavatkozást tartalmaz, amelyek javíthatják a környezeti feltételeket és visszafordíthatják az ökoszisztéma leromlását és a táj feldarabolódását. A kontinuum kiemeli e különféle tevékenységek kapcsolódásait és felismeri, hogy a helyreállító tevékenységekre kiszemelt lokalitás konkrét jellemzői határozzák meg a különböző tájegységekre legalkalmasabb tevékenységeket. A kontinuumon balról jobbra haladva az ökológiai egészség, a biodiverzitás és az ökoszisztéma szolgáltatások minősége és mennyisége egyaránt növekednek. Figyelemreméltó, hogy az ökológiai helyreállítás megtörténhet városi, elővárosi, mezőgazdasági és ipari tájakon is.

Alapelv, hogy az ökológiai helyreállítás mindig a lehető legmagasabb szintű helyreállítás elérésére törekszik (összetétel, szerkezet, funkció, stabilitás, tájba illeszkedés stb.). Az ökológiai helyreállítási gyakorlat őshonos referencia ökoszisztémák és referencia modellek alapján, a környezeti változások figyelembevételével történik. A helyreállító tevékenységekről bővebben AZ ÖKOLÓGIAI HELYREÁLLÍTÁS GYAKORLATÁNAK NEMZETKÖZI IRÁNYELVEI ÉS SZABVÁNYAI c. kötetben lehet olvasni.

Az EU hasonlóan a helyreállító tevékenységek kapcsán négy kategóriában gondolkodik.

A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉGRE ÉS AZ ÖKOSZISZTÉMÁKRA NEHEZEDŐ KÖZVETLEN NYOMÁS CSÖKKENTÉSE

Az élőhelyvesztés és -romlás okainak csökkentése, vagy ahol lehetséges, megszüntetése

Megelőző intézkedések az invazív idegen fajok terjedésének megállítására

Az élőhelyek minőségét befolyásoló szennyezés okainak csökkentése, vagy ahol lehetséges, megszüntetése

A fajok élőhelyeit érintő túlhasználat okainak megszüntetése

AZ ÉLŐHELYEK ÉS ÖKOSZISZTÉMÁK VÉDELME

• Élőhelyterület biztosítása fenntartás vagy helyreállítás céljából

• Passzív természetvédelmi kezelés az élőhely szerkezetének megváltoztatására és a regeneráció elősegítésére

A TERMÉSZETES REGENERÁLÓDÁS ELŐSEGÍTÉSE

• Az élőhelyek gazdálkodási rendszereinek és hagyományos használatának (újra)kialakítása olyan helyzetekben, ahol ez pozitív hatással van az élőhelyek minőségére

• Aktív gazdálkodási beavatkozások az élőhely szerkezetének megváltoztatására és a természetes regeneráció elősegítésére

• Aktív intézkedések a hidrológiai folyamatok helyreállítására

• Az invazív idegen fajok elleni védekezés és irtás

• Biodiverzitás-barát termelési gyakorlatok bevezetése

• A fajok élőhelyének minőségének javítása a populációk megerősítésével

• A fajok élőhelyeinek minőségének javítása az élőhelyek összekapcsoltságának növelésével

AKTÍV HELYREÁLLÍTÁSI BEAVATKOZÁSOK

• Új területek (újra)létrehozása aktív területalapú helyreállítási intézkedések révén

• A meglévő vagy leromlott élőhelyek állapotának javítása aktív területalapú helyreállítási intézkedésekkel

• Őshonos fajok (újra)telepítése a meglévő élőhelyeken

• Zöld infrastruktúra létrehozása a városi ökoszisztémákban

• Az édesvízi ökoszisztémák és a kék infrastruktúra aktív (újra)létrehozása

• Mesterséges beavatkozások a mezőgazdasági ökoszisztémák szántóföld-határainak és szegélyeinek vadon élő állatvilágra gyakorolt értékének növelésére

Számos korábbi természetvédelmi egyezmény vagy regionális jogszabály tartalmaz implicit vagy explicit feladatokat a helyreállításra. Pl. Ramsari Egyezmény, Világörökségi Egyezmény, Vándorló fajokról szóló egyezmény, Sivatagosodásról szóló egyezmény. A Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi irányelv átfogó célja annak biztosítása, hogy az általuk védett fajok és élőhelyek kedvező védettségi helyzetét fenntartsák vagy helyreállítsák teljes uniós elterjedési területükön. Hasonló megfogalmazásokat tartalmaz a Vízügyi keretirányelv (4. és 11. cikk), a tengervédelmi stratégiáról szóló irányelv (13. cikk) és a környezeti felelősségről szóló irányelv is.

Explicit helyreállítási kötelezettségeket tartalmaz az Egyezmény a biológiai sokféleségről (art. 8 & 14), ami a későbbi COP döntések (2012, 2014, 2016, 2022) során mint átfogó kérdés jelenik meg. A 2010-es Aichi célok (COP Decision X/2, 2010) a tengerparti és tengeri ökoszisztémák, ökoszisztéma szolgáltatások és leromlott ökoszisztémák esetén is megemlíti a helyreállítást.

További, az éghajlatváltozásról és az erdők helyreállításáról szóló globális kötelezettségek is tartalmaznak helyreállításhoz kötődő célokat. Pl. a Párizsi megállapodás a szén-dioxid-nyelők növeléséről, a REDD+ a degradált erdők állapotának javításáról, a Bonni kihívás 150 millió hektár erdő telepítéséről 2020-ig és a New York-i nyilatkozat amely tovább növelte az erdősítési ambíciókat (350 M ha/2030).

Sajnos azonban ezen egyezményekben sokszor elmaradt a szakpolitikai célok végrehajtása. Részben az ökoszisztémacélok és iránymutatások hiánya, részben a nemzeti szintű ambíció hiánya, részben a jogilag nem kötelező érvényű határozatok miatt. Figyelemreméltó továbbá, hogy főleg az utóbb felsorolt egyezmények inkább erdőközpontúak, más elsősorban fátlan ökoszisztémák azonban nem szerepelnek célként (pl. tőzeglápok a CO2 elnyelő képességük miatt).

Az ENSZ ökoszisztémák helyreállításának évtizede és a biológiai sokféleségre vonatkozó 2020 utáni keretrendszer CBD (COP15 Kunming 2022) újabb lendületet adott a természethelyreállítási célkitűzéseknek. Utóbbiban célként szerepel az összes ökoszisztéma integritásának, összekapcsolhatóságának és rugalmasságának fenntartása, javítása vagy helyreállítása, a természetes ökoszisztémák területének jelentős növelése 2050-ig, a genetikai és biológiai sokféleség, valamint az ökoszisztéma szolgáltatások fenntartása és helyreállítása.

Mindezek hozzásegítettek ahhoz, hogy az Európai Zöldmegállapodás és a 2030-ig szóló EU Biodiverzitás Stratégia legfontosabb csomagja a természethelyreállítási törvény lett.