Szárazföldi és édesvízi ökoszisztémák helyreállítása
4. cikk
Miért fontos a szárazföldi és édesvízi ökoszisztémák helyreállítása?
A természet-helyreállítási rendelet egyik legfontosabb eleme a szárazföldi, part menti és édesvízi élőhelyek állapotának javítása. Ezek az ökoszisztémák biztosítják az európai biológiai sokféleség jelentős részének fennmaradását, miközben számos alapvető ökológiai funkciót töltenek be: többek között hozzájárulnak a víz és a tápanyagok körforgásához, a talajképződéshez, a szénmegkötéshez és a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez.
Az élőhelyek kiterjedése és állapota Európa-szerte jelentősen romlott. A természetes és természetközeli élőhelyek visszaszorulását többek között a területhasználat megváltozása, az intenzív mezőgazdasági és erdőgazdálkodási gyakorlatok, a vízrendezés, a fragmentáció, az inváziós fajok terjedése és az éghajlatváltozás okozza. A megmaradt élőhelyek sok esetben leromlott állapotúak, vagy elszigetelődtek egymástól.
A 4. cikk a közösségi jelentőségű élőhelytípusok és fajok élőhelyeinek helyreállítására, valamint a jó állapotú területek megőrzésére ír elő kötelezettségeket. A cél nem csupán a meglévő élőhelyek állapotának javítása, hanem azok hosszú távú fennmaradásának és ökológiai összekapcsoltságának biztosítása is.
Milyen célokat határoz meg a rendelet?
A tagállamoknak olyan helyreállító intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek javítják az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvének I. mellékletében felsorolt, nem jó állapotú élőhelytípusok állapotát, valamint a közösségi jelentőségű fajok és a vadon élő madarak élőhelyeinek minőségét és mennyiségét. A kapcsolódó főbb célkitűzések a következők:
- Az élőhelyek állapotának javítása. A tagállamoknak intézkedéseket kell tenniük a rossz állapotú élőhelyek állapotának javítására, az alábbi ütemezés szerint:
o 2030-ig: az I. mellékletben szereplő élőhelytípusok nem jó állapotú területeinek összességében legalább 30%-án;
o 2040-ig: az egyes élőhelycsoportok nem jó állapotú területének legalább 60%-án;
o 2050-ig: az egyes élőhelycsoportok nem jó állapotú területének legalább 90%-án.
- Az élőhelyek állapotának megismerése. 2030-ig az I. mellékletben szereplő élőhelytípusok teljes területének legalább 90%-án, 2040-ig pedig valamennyi területen ismertnek kell lennie az élőhelyek állapotának.
- Az élőhelyek újbóli létrehozása. Azokon a területeken, ahol valamely élőhelytípus már nem fordul elő, intézkedéseket kell tenni annak újbóli kialakítására, a kedvező referencia-terület elérése érdekében. A kedvező referencia-terület (favourable reference area, FRA) az adott élőhelytípus hosszú távú fennmaradásához, valamint jellemző fajainak és fajösszetételének megőrzéséhez szükséges minimális területnagyságot jelenti. Ez magában foglalja az élőhely jelenlegi kiterjedését és – amennyiben az nem elegendő – az újbóli létrehozáshoz szükséges további területet is. Az új élőhelyek létrehozására irányuló intézkedéseknek a kedvező referencia-terület eléréséhez szükséges további terület legalább:
o 30%-át kell lefedniük 2030-ig;
o 60%-át 2040-ig;
o 100%-át 2050-ig.
- Az élőhelyek állapotromlásának megelőzése. Biztosítani kell, hogy a helyreállítás alatt álló területeken az élőhelyek állapota folyamatosan javuljon a jó állapot eléréséig. A jó állapot elérése után meg kell akadályozni a jelentős állapotromlást. A tagállamoknak emellett törekedniük kell arra, hogy megelőzzék a már jó állapotú, illetve a helyreállítási célok teljesítéséhez szükséges területek jelentős romlását is.
- A fajok élőhelyeinek helyreállítása. A közösségi jelentőségű fajok és a vadon élő madarak élőhelyein olyan intézkedéseket kell megvalósítani, amelyek javítják az élőhelyek minőségét és mennyiségét. Ez magában foglalja az élőhelyek újbóli létrehozását és az ökológiai kapcsolatok erősítését is. A beavatkozásoknak addig kell folytatódniuk, amíg az érintett fajok számára elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű élőhely nem áll rendelkezésre.
Milyen intézkedésekre van szükség?
A helyreállítási intézkedéseknek az adott élőhelytípus ökológiai igényeihez és a leromlás okaihoz kell igazodniuk. Ilyenek lehetnek például:
- a természetes vízháztartás és vízdinamika helyreállítása;
- a kedvezőtlen területhasználat vagy kezelési gyakorlat megváltoztatása;
- a túlzott tápanyagterhelés és egyéb szennyezések mérséklése;
- az inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása;
- a természetes regeneráció feltételeinek biztosítása, illetve szükség esetén aktív élőhely-rekonstrukció;
- az élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatok helyreállítása;
- a helyreállítással elért állapot hosszú távú fenntartása megfelelő kezeléssel.
A beavatkozások tervezésekor figyelembe kell venni az élőhelyek természetes változatosságát, a táji összefüggéseket és az éghajlatváltozás várható hatásait. Nem minden esetben ugyanaz a helyreállítási módszer vezet eredményre: egyes területeken elegendő lehet a kedvezőtlen hatások megszüntetése és a természetes regeneráció elősegítése, másutt aktív beavatkozásra van szükség.
Mit jelent mindez Magyarországon?
Magyarországon a 4. cikk végrehajtása különösen fontos a pannon biogeográfiai régió élőhelyeinek megőrzése szempontjából. Számos olyan közösségi jelentőségű élőhelytípus és faj fordul elő hazánkban, amelyek elterjedése az Európai Unión belül korlátozott, ezért fennmaradásukban Magyarországnak kiemelt szerepe van.
A hazai tervezés egyik alapvető feladata az élőhelyek elterjedésének, állapotának és helyreállítási szükségleteinek térbeli meghatározása. Ehhez nem elegendő annak ismerete, hogy egy élőhelytípus hol fordul elő: azt is meg kell becsülni, hogy az egyes előfordulások milyen állapotban vannak, hol indokolt az állapotjavítás, illetve hol lehet szükség az élőhely újbóli kialakítására.
A helyreállítási területek kijelölésénél a természetvédelmi szempontok mellett figyelembe kell venni a táji összefüggéseket, a területhasználatot, az éghajlatváltozás várható hatásait és a különböző ökoszisztémák közötti kapcsolatokat is. A cél olyan térbeli prioritások meghatározása, amelyek hosszú távon is életképes élőhelyhálózat kialakítását segítik