Erdei ökoszisztémák helyreállítása és további fák ültetése

12. cikk 

Miért fontos az erdei ökoszisztémák helyreállítása?

Az erdők a szárazföldi ökoszisztémák meghatározó elemei. Fontos szerepet játszanak a szén megkötésében és tárolásában, a vízháztartás szabályozásában, a talajvédelemben és számos növény- és állatfaj élőhelyének biztosításában. Az erdők ökológiai állapota ugyanakkor nem kizárólag a faállomány nagyságától vagy a borítottságtól függ. A biológiai sokféleség szempontjából meghatározó a fafajösszetétel, a kor- és méretszerkezet, a holtfa mennyisége, az erdőállományok közötti kapcsolatok és a természetes folyamatok érvényesülése is.

Az erdei ökoszisztémákat számos tényező veszélyezteti: az élőhelyek feldarabolódása, az erdőszerkezet leegyszerűsödése, az őshonos fafajok visszaszorulása, a holtfa eltávolítása, valamint a klímaváltozás következtében fokozódó aszály- és tűzkockázat. A természet-helyreállítási rendelet 12. cikke ezért az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének javítását tűzi ki célul, és ehhez számszerűen nyomon követhető indikátorokat rendel.

Milyen célokat határoz meg a rendelet?

A tagállamoknak olyan intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek növelik az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségét. A rendelet két fő követelményt határoz meg:

• A gyakori erdei madárfajok állományindexének növelése. A tagállamoknak javuló tendenciát kell elérniük a gyakori erdei madárfajok állományindexében. Az index az erdei élőhelyekhez kötődő madárfajok állományváltozásán keresztül ad képet az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének alakulásáról.
• Az erdei ökoszisztémák állapotát jellemző indikátorok javítása. A következő hét indikátor közül legalább hat esetében növekvő tendenciát kell elérni:

1. Álló holtfa mennyisége: az álló elhalt fák mennyisége, amelyek számos erdei élőlény számára biztosítanak élőhelyet.

2. Fekvő holtfa mennyisége: a talajon fekvő elhalt faanyag mennyisége, amely fontos szerepet tölt be az erdei lebontási folyamatokban és az élőhelyi változatosság fenntartásában.

3. Változatos korstruktúrájú erdők aránya: az eltérő korú és méretű fákból álló, összetettebb szerkezetű erdőállományok kiterjedése.

4. Erdők összekapcsoltsága: az erdős területek térbeli kapcsolatainak alakulása, amely meghatározza a fajok mozgásának és terjedésének lehetőségeit.

5. Szerves szénkészlet: az erdei ökoszisztémákban tárolt szerves szén mennyisége.

6. Őshonos fafajok által dominált erdők aránya: az őshonos fafajok meghatározó szerepét mutató erdőterületek aránya.

7. Fafajdiverzitás: az erdőállományok fafaj-összetételének változatossága.

A változást a rendelet hatálybalépésétől, 2024. augusztus 18-tól 2030. december 31-ig tartó időszakban kell értékelni, majd ezt követően hatévente, a meghatározott kielégítő szintek eléréséig. Az intézkedések tervezésekor az erdőtüzek kockázatát is figyelembe kell venni.

Fontos, hogy ezek az indikátorok nem önmagukban, hanem együttesen adnak képet az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének alakulásáról. Egyetlen mutató javulása nem feltétlenül jelenti az erdő természetességének általános növekedését; az indikátorok értelmezésénél az erdők szerkezetét, fafajösszetételét, ökológiai kapcsolatait és termőhelyi adottságait egyaránt figyelembe kell venni.

Milyen intézkedések segíthetik a célok elérését?

Az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének javítása az erdőgazdálkodási gyakorlat és a természetvédelmi szempontok összehangolását igényli. A lehetséges intézkedések közé tartoznak:

• az álló és fekvő holtfa megfelelő mennyiségének és változatosságának fenntartása;
• a változatos kor- és méretszerkezetű erdők arányának növelése;
• az őshonos fafajokból álló, illetve őshonos fafajok által dominált erdők megőrzése és fejlesztése;
• a fafajösszetétel változatosságának növelése;
• az erdőállományok közötti ökológiai kapcsolatok megőrzése és erősítése;
• a természetes erdődinamikai folyamatok érvényesülésének elősegítése;
• az erdei élőhelyek hosszú távú fennmaradását veszélyeztető hatások mérséklése

A helyreállítás során figyelembe kell venni az egyes erdőtípusok termőhelyi adottságait, a klímaváltozás várható hatásait és az erdőtüzek kockázatát. A beavatkozásoknak az erdei ökoszisztémák hosszú távú ökológiai ellenálló képességét kell erősíteniük.

Mit jelent mindez Magyarországon?

A hazai erdei ökoszisztémák helyreállítása során fontos feladat az erdők biológiai sokféleségének és természetességének javítása, valamint az ezt jellemző indikátorok országos nyomon követése. A rendeletben szereplő mutatók lehetőséget adnak arra, hogy az erdei ökoszisztémák állapotának egyes jellemzőit egységes szempontok szerint értékeljük.

A hazai tervezésben ugyanakkor fontos különbséget tenni az országos indikátorok és a konkrét helyreállítási intézkedések tervezéséhez szükséges térbeli információk között. Az országos trendek önmagukban nem mutatják meg, hogy mely erdőterületeken, milyen beavatkozásokra van szükség. Ehhez az indikátorok területi eloszlásának és az erdők ökológiai sajátosságainak részletesebb vizsgálata is szükséges.

A helyreállítási célok teljesítését segítheti az őshonos fafajok által dominált erdők arányának növelése, a változatosabb korstruktúra kialakítása, valamint a folyamatos erdőborítást biztosító és az erdők természetes folyamatait jobban érvényesítő gazdálkodási formák alkalmazásának bővítése. Ebbe az irányba mutat az örökerdő-gazdálkodás kiterjesztése, a nagy kiterjedésű vágásterületek helyett kisebb léptékű beavatkozások előtérbe helyezése, valamint a faanyagtermelést nem szolgáló erdők területének növelése is.

Hárommilliárd további fa ültetése 

13. cikk 

A természet-helyreállítási rendelet 13. cikke a tagállamok hozzájárulását írja elő ahhoz az uniós vállaláshoz, amely szerint 2030-ig legalább hárommilliárd további fát kell elültetni az Európai Unió területén.

A célkitűzés a rendelet többi helyreállítási céljával összhangban valósítandó meg: a tagállamoknak a 4. és a 8–12. cikk végrehajtása során kell törekedniük a vállaláshoz való hozzájárulásra. A faültetéseknek az ökológiai alapelvek teljes tiszteletben tartásával kell történniük. Ennek része a fafajok és a korstruktúra változatosságának biztosítása, valamint az őshonos fafajok előnyben részesítése.