Planetáris egészség a polikrízis idején - konferencia regisztráció

2026.02.05

Megnyílt a regisztráció a "Planetáris egészség a polikrízis idején. Összekapcsolt rendszerek és komplex válságok – új irányok a planetáris egészség kutatásában" című konferenciára.

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és a Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet a polikrízis összetett természetére, és párbeszédre hívja a különböző tudományterületek és szakmai gyakorlatok képviselőit, illetve, hogy a planetáris egészség fogalmi rendszerét körbejárja, és e keretrendszeren belül az egyes tudományterületek kapcsolatát megvitassa.

A program négy egymást követő plenáris szekcióból és egy World Café blokkból áll. A nyitó előadás átfogóan mutatja be a polikrízis fogalmát a planetáris egészség keretben, ezt követően pedig a természet, a gazdaság, a társadalom és az emberi egészség felől vizsgáljuk a polikrízis összefüggéseit. Minden szekció egy témafelvezető előadásból, két esettanulmányból, egy-egy felkért hozzászólásból és a hallgatóság reflexióiból áll majd.


Időpont: 2026. március 19., csütörtök 10:00 -18:00

Helyszín: HUN-REN Központ, 1054 Budapest, Alkotmány utca 29.

Regisztrációs link: https://forms.gle/ATusHwdvDXhjR5kT9


A jelentkezés módja

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni 2026. február 13-ig lehet.

Figyelem! Túljelentkezés esetén a regisztrációt előbb lezárhatjuk.


További információ: https://nepegeszsegugy3.hu/polikrizis-konferencia; polikriziskonferencia@gmail.com